Enzimek a bojliban – mire képesek valójában a proteázok, az amilázok és a hidrolizátumok

Enzimek – a legnagyobb bizalmi kérdés a bojli-összetevők között

Az „enzimek a bojliban” jelenleg a pontyos szcéna egyik legnagyobb trendje — és egyben az egyik leginkább félreértett fogalom. Hogy mik az enzimek, hogyan hatnak, és milyen feltételek mellett működnek: erről sok horgásznak – és néhány gyártónak is – nincs tiszta képe.

Ez teszi az enzimeket a bojli-összetevők közötti legnagyobb bizalmi kérdéssé — mégpedig egy olyan ok miatt, amely ebben a formában egyetlen más témára sem igaz: rossz alapanyagból rossz minőséget vesz az ember. Az enzimeknél ez nem elég magyarázatnak. Itt egy gyártó első osztályú alapanyagokat használhat — és egyetlen feldolgozási hibával semmissé teheti a teljes enzimes hatást. Az eredmény úgy néz ki, mint egy jó bojli, majdnem olyan az illata is, biokémiailag mégis hatástalan.

A horgász ezt nem látja. Alig érzi a szagán. Nem tudja tesztelni. Vagy megbízik a gyártóban — vagy maga is megérti a biokémiát. Ez a cikk megadja hozzá a szükséges tudást, hogy mindkettőre képes legyél.

Mik az enzimek – a tudományos alap

Az enzimek biokatalizátorok — fehérjemolekulák, amelyek felgyorsítják a biokémiai reakciókat anélkül, hogy közben maguk elhasználódnának. Csökkentik egy reakció aktiválási energiáját, és olyan folyamatokat tesznek lehetővé, amelyek nélkülük nem mennének végbe, vagy évekig tartanának.

A döntő a feladat-specifitásuk (szubsztrátspecifitás): minden enzim kulcsként illeszkedik egy egészen meghatározott molekulához. Egy fehérjebontó (proteáz) a fehérjéket bontja — a zsírokat nem. Egy keményítőbontó (amiláz) a keményítőt bontja — a fehérjét nem. Az „enzimek a bojliban” kifejezés további pontosítás nélkül annyit mond, mint a „gyógyszer” szó anélkül, hogy tudnánk, melyik. A kérdés mindig: melyik enzim, milyen célanyaghoz (szubsztráthoz), milyen feltételek mellett?

Fontos előre: Arlinghaus (2002) szerint maguk az enzimek nem attraktorok a ponty számára — a hasznuk abban rejlik, amit előállítanak: vízben oldódó aminosavakban, egyszerű cukrokban és zsírsavakban. Ezeket a bomlástermékeket érzékeli a ponty, és ezekre reagál. Hogy az aminosavak, a betain és más bomlástermékek hogyan hatnak attraktorként a csaliban, azt a Bojli attraktorok – aminosavak, betain és DMPT című cikk mutatja be.

A pontycsalik szempontjából fontos három enzimcsoport

Proteázok – a csalogató felhő kulcsa

A proteázok a fehérjéket rövidebb peptidekre, végül szabad aminosavakra bontják. Ez a bojli csalogató hatása szempontjából biokémiailag legfontosabb folyamat.

A teljes fehérjemolekulák túl nagyok ahhoz, hogy gyorsan feloldódjanak a vízben. Az egyes aminosavak és a rövid peptidek viszont vízben oldódnak, és azonnal diffundálnak. A ponty a szájában, az ajkain és a bajuszszálain lévő speciális kemoreceptorokkal érzékeli őket. A szabad aminosavak jelprofilja a ponty számára azt jelenti biokémiailag: „itt valódi táplálék van”. A szabad aminosavak a Arlinghaus (2002) szerinti attraktor-hierarchia 2. helyén állnak — közvetlenül a gerinctelenekből nyert természetes kivonatok után.

Proteázforrások a gyakorlatban:

• Papain — a papaya nedvéből. Az egyik leghatékonyabb természetes proteáz. Az iparban húspuhítóként használják. A bojliban a halliszt- és a májfehérjéket tárja fel. Csak friss vagy kíméletesen szárított formában aktív.
• Bromelain — az ananászból. A papainhoz hasonló hatású proteáz. A friss ananászlé liquidként aktív — az iparilag feldolgozott, hőkezelt ananászlé már nem tartalmaz aktív bromelaint.
• Mikrobiálisan előállított proteázok — Bacillus subtilisből, Aspergillus oryzae-ből. Iparilag gyártják őket, nagyon hatékonyak, és meghatározott pH-tartományokra optimalizáltak.
• Előemésztett fehérjeoldatok (hidrolizátumok) — hal-hidrolizátum, tintahal-hidrolizátum, krill-hidrolizátum, máj-hidrolizátum. Az enzimes folyamat már lezajlott — a szabad aminosavak jelen vannak, a termék hőstabil, és közvetlenül a bojlimixbe mehet.

Amilázok – a keményítőből attraktor lesz

Az amilázok a poliszacharidokat — vagyis az összetett szénhidrátokat, például a keményítőt — egyszerű cukrokra (maltózra, glükózra) bontják. Ez a bojliknál azért fontos, mert a keményítő vízben oldhatatlan: a sok búza- vagy kukoricalisztet tartalmazó bojli a keményítőtartalmából alig ad le oldódó csalogató anyagot. Az amilázzal kezelt keményítő viszont azonnal vízben oldódó cukrokat szolgáltat, amelyek a vízbe diffundálnak.

Ugyanez a mechanizmus magyarázza, miért olyan hatékony az erjesztett gabona: az élesztők és a baktériumok az erjesztés során amilázokat termelnek, amelyek a keményítőt cukorrá tárják fel. Az enzimes út gyorsabb és jobban szabályozható.

Természetes amilázforrás: a nyers, hőkezeletlen méz diasztázt (egy amilázt) tartalmaz. A hőkezelt mézben már nincsenek aktív enzimek.

Lipázok – fontos különbség az olajokhoz képest

A lipázok a zsírokat (trigliceridek) glicerinre és szabad zsírsavakra bontják. Itt fontos különbséget tenni: Arlinghaus (2002) szerint az olajoknak és a zsíroknak nincs attraktorhatásuk a pontyra — vízben oldhatatlanok, és a ponty kemoreceptorai önmagukban alig érzékelik őket. Az olaj viszont aromákat hordoz, és olajfilmet képez, amelyből vízben oldódó attraktorok szabadulnak fel.

A lipáz haszna máshol rejlik: a foszfolipidekhez kötött zsírsavak, mint a Krill Esterblend esetében, az enzimes bontás révén jóval jobban eloszlanak a vízben, mint a tiszta trigliceridek — jobban emulgeálódnak, és egyenletesebben terjednek szét a vízben. Ez javítja a mix többi vízben oldódó attraktorának fizikai eloszlását. A lipázok ezért inkább szerkezetjavítók, mint közvetlen attraktorok.

A legkritikusabb pont: a főzés minden enzimet tönkretesz

Ezt a hibát sok horgász – és néhány gyártó – elköveti — és ez magyarázza, miért nem hozza sok enzimes bojli azt, amit ígér.

Az enzimek fehérjék. 60–70 °C felett denaturálódni kezdenek — háromdimenziós szerkezetük összeomlik, elveszítik katalitikus funkciójukat. 100 °C-on (a bojli főzési hőmérsékletén) percek alatt minden természetes enzim teljesen és visszafordíthatatlanul tönkremegy. Ugyanez igaz a gőzölt bojlikra is – hogy miért, azt a Bojlit főzni vagy gőzölni összehasonlítás mutatja meg.

Következmény: azok az enzimek, amelyek a bojlitésztába kerülnek, és azonnal meg is főzöd őket, utána hatástalanok – a végtermékben ilyenkor már nincsenek aktív enzimek. Csak célzott tésztakezelésnél más a helyzet: ha az enzimek a főzés előtt elég időt kapnak a tésztában, a bomlástermékeik (szabad aminosavak, cukrok) a főzés után is a bojliban maradnak. Ehhez jön túlhevítésnél vagy túl hosszú hőkezelésnél a Maillard-reakció: az aminosavak a szénhidrátokkal oldhatatlan vegyületeket képeznek, és csökken az attraktorok hozzáférhetősége (Arlinghaus/Meyer 2002). Rövid, 100 °C körüli főzésnél viszont alig játszik szerepet.

Mikor hatnak az enzimek — a megbízható utak:

• Enzimes soak a főzés után — a kész, kihűlt bojlikat enzimoldatba áztatod (részletek lent)
• Enzimtartalmú liquidok dipként vagy bevonatként — közvetlenül a bevetés előtt felvive
• Előemésztett fehérjeoldatok (hidrolizátumok) közvetlenül a tésztában — az enzimes folyamat már lezajlott, a termék hőstabil, és a főzés után is megtartja csalogató hatását
• Célzott tésztakezelés a főzés előtt — lehetséges, de munkaigényes, és inkább a gyártók terepe: az enzimek a tésztában dolgoznak, a főzéskor tönkremennek, a bomlástermékeik viszont a bojliban maradnak

Előemésztett halliszt – a legismertebb enzimes termék

A hidrolizált halfehérje a horgászpiac legismertebb és legrégebben ismert enzimes terméke — még ha ritkán nevezik is így. A hallisztet szabályozott hőmérsékleten és szabályozott pH-értéken proteázokkal kezelik. A fehérjemolekulák szabad aminosavakra és rövid peptidekre bomlanak.

Az eredmény: közel 100%-ban vízben oldódik, vízzel érintkezve azonnal csalogató felhőt képez, könnyebben emészthető, mint a teljes halliszt, és jóval intenzívebb az illata. És ami döntő: hőstabil — az enzimes termék közvetlenül a bojlimixbe mehet, a főzés nem rontja a hatását.

Vásárláskor mindig figyelj a hidrolízisfokra (DH): a magas bontási fokú hidrolizátumban (hidrolízisfok DH >30%) több a szabad aminosav, és erősebb a csalogató hatása, mint egy alacsony bontási fokúnak.

Fontos hidrolizátumok bojlihoz:

• Hal-hidrolizátum — különböző halfajokból, széles aminosavprofil
• Tintahal-hidrolizátum — enzimesen feltárt tintahal, 95% pepszin-emészthetőség, magas a vízben oldódó peptidek aránya. A tintahal + Scopex az egyik legismertebb bojlikombinációnak számít
• Krill-hidrolizátum — intenzíven tengeri, gazdag DMPT-ben (dimetil-β-propiotetin), egy tengeri algákból származó, kéntartalmú attraktorban, amely igazoltan táplálkozási reflexet vált ki a pontyban — a glutaminnál erősebb hatással (tudományosan igazolva, Nakajima 1989)
• Máj-hidrolizátum — jól oldódó marhamáj, azonnal betaint szabadít fel
• Kazein-hidrolizátum — feltárt tejfehérje, krémes-édeskés, könnyű tejfehérjés mixekhez

Folyamatfeltételek – hőmérséklet és pH

A helyes enzimes soaknál két tényező számít:

Optimális hőmérséklet: az optimumok eltérnek: a papain (papayából) 60–65 °C-on, a bromelain (ananászból) 50–60 °C-on, a keményítőbontó (alfa-amiláz) 55–70 °C-on dolgozik a legjobban. Az enzimes soakra ez érvényes: ha a bojlikat 50–60 °C-os enzimoldatba áztatod, az jóval hatékonyabb, mint a hideg áztatás — a víz gyorsabban behatol, és mindkét fő enzimcsoport az optimális tartományban dolgozik.

Optimális pH-érték: a semleges proteázok pH 6–8 között dolgoznak — ez illik a legtöbb bojlihoz (pH 7–8). A savas enzimek (pepszin, pH 1,5–2) a semleges bojliban hatástalanok lennének. Bojlihoz ezért mindig semleges vagy enyhén lúgos enzimkészítményt válassz.

Erjesztés vs. enzimes feltárás — a nagy összehasonlítás

Az erjesztés és az enzimes feltárás ugyanazokat a végtermékeket hozza létre — szabad aminosavakat, egyszerű cukrokat, zsírsavakat. A folyamat azonban alapvetően más:

Ez magyarázza, miért illatozik az erjesztett gabona a lassabb folyamat ellenére gyakran intenzívebben, mint az enzimesen kezelt: a melléktermékek (vajsav, észterek, alkoholok) maguk is erős attraktorjelet jelentenek a pontynak — a vajsavat a gyakorlatban különösen erős jelnek tartják. Az enzimes feltárás „tisztább”, de nem automatikusan fogósabb.

Ugyanazok az enzimek, mint a baktériumok a kovászban, az élesztőben vagy a sós erjesztésben?

Nem — de közeli rokonok. A különbség alapvető, és megmagyarázza, miért adnak a két folyamat eltérő eredményt.

Az enzimek izolált fehérjemolekulák — nincsenek sejtjeik, nincs anyagcseréjük, nem szaporodnak. Ők az eszköz. Egy fehérjebontó (proteáz) a fehérjéket aminosavakra bontja. Ennyi. Semmi más.

A baktériumok és az élesztők élő szervezetek — anyagcseréjük részeként enzimeket termelnek, és még sok minden mást is. Amikor a Lactobacillus baktériumok a sós erjesztés során lebontják a magvakat, egyszerre történik:

• fehérjék → szabad aminosavak (a baktériumok saját proteázai révén)
• keményítő → cukor → tejsav, ecetsav, vajsav (a baktériumok anyagcseréje révén)
• ráadásul észterek, összetett aromamolekulák — biokémiailag gazdagabb profil, mint amit izolált enzimek valaha is létre tudnának hozni

A vajsav nem enzimes kezeléssel keletkezik. A bakteriális anyagcsere mellékterméke. Izolált enzimes kezelés önmagában nem állítja elő — ez az egyik biokémiai oka annak, hogy az erjesztett csalik gyakran olyan fogósak.

A hasonlat: kovász (Lactobacillus + vadélesztők) → tejsavból, ecetsavból, CO₂-ből és több száz aromaanyagból álló összetett profil. Izolált amiláz → csak keményítőből cukor. Nincs kovászaroma, nincs összetettség. Ebben az értelemben a sólével vagy élesztővel végzett erjesztés a természetes enzimes soak — azzal a döntő előnnyel, hogy az élő szervezetek folyamatosan új enzimeket termelnek, és alkalmazkodnak a szubsztrátokhoz.

Az optimális stratégia a kettőt kombinálja: előemésztett fehérjeoldatok (hidrolizátumok) és enzimes soak (gyors, szabályozott, megbízható) + erjesztett komponensek (biokémiailag gazdag, vajsav, összetett attraktorok). Mindegyik megközelítés azt adja, amire a másik nem képes.

Természetes enzimforrások a hétköznapi összetevőkben

Sok bojli-összetevő eleve tartalmaz aktív enzimeket — anélkül, hogy a csomagoláson szerepelne:

• Friss ananász — bromelaint (proteázt) tartalmaz. A friss ananászlé liquidként aktív. Az iparilag feldolgozott, hőkezelt ananászlé már nem tartalmaz aktív bromelaint
• Friss papaya — papaint (proteázt) tartalmaz. Friss kivonatként vagy nyers gyümölcsből készült papayaporként
• Nyers, hőkezeletlen méz — diasztázt (amilázt) és glükóz-oxidázt tartalmaz. A hőkezelt mézben már nincsenek aktív enzimek
• Erjesztett CSL (corn steep liquor, kukoricatej) — az erjesztési folyamat révén aktív enzimeket tartalmaz, amelyek tovább tárják fel a keményítőmaradékot
• Erjesztett magvak (kendermag, tigrismogyoró) — az erjesztés után az erjesztő mikroorganizmusokból származó aktív enzimeket tartalmaznak

Enzimek a gyakorlatban – négy felhasználási módszer

1. módszer — enzimes soak a főzés után (ajánlott)

1. Főzd meg a kész bojlikat, és hagyd őket teljesen szobahőmérsékletűre hűlni
2. Oldd fel az enzimes liquidot meleg (50–60 °C-os) vízben
3. Áztasd a bojlikat 12–48 órán át
4. Hagyd száradni, amíg el nem éri a kívánt maradék nedvességet
5. Fagyaszd le, vagy használd fel azonnal

Az enzim behatol a bojli szerkezetébe, és a lefagyasztásig tovább dolgozik; a fagyasztóban az aktivitás nagyrészt szünetel, kiolvasztás után pedig újraindul. Horogcsalikhoz ez a legjobb módszer.

2. módszer — előemésztett fehérjeoldatok (hidrolizátumok) közvetlenül a tésztában

A legbiztosabb és legmegbízhatóbb módszer. Az enzimesen már feltárt összetevők a főzés után is megtartják csalogató hatásukat, mert az enzimes folyamat már lezajlott. A hal-hidrolizátumot, tintahal-hidrolizátumot, krill-hidrolizátumot, máj-hidrolizátumot közvetlenül a bojlimixbe teszed.

3. módszer — enzimes bevonat / enzimes dip

Koncentrált enzimes liquid horogcsali-dipként, közvetlenül bedobás előtt. Azonnali hatás a bojli felületén. Korlátozott mélységi hatás — rövid horgászatokhoz ideális, kiépített etetett hely nélkül.

4. módszer — enzimek magvakhoz

A kukoricát, tigrismogyorót vagy kendermagot főzés után áztasd enzimoldatba. Az amiláz a maradék keményítőt bontja, a proteáz a fehérjét tárja fel. Eredmény: jóval erősebb csalogató hatású magvak, drága hidrolizátumok többletköltsége nélkül.

Különleges eset — tésztakezelés a főzés előtt

Aki maga gyúrja a bojlit, annak a főzés utáni enzimes soak a standard. A főzés előtti tésztakezelés lehetséges, de munkaigényes: a tésztának elég idő kell megfelelő hőmérsékleten, hogy az enzimek feltárhassák a fehérjét és a keményítőt – csak ezután jön a főzés. Maguk az enzimek nem élik túl a főzést, a bomlástermékeik viszont a bojliban maradnak, és a vízben fokozatosan felszabadulnak. Ez inkább a gyártók terepe – példa erre a Supreme Baits SupZym+ (lásd az értékelést lent).

Melyik enzim mire – áttekintés

Tartósítószerek és enzimek – alábecsült ellentmondás

Erről a horgászpiacon szinte soha nem esik szó — pedig közvetlenül befolyásolja sok enzimes bojli hatékonyságát. A legtöbb tartósított bojli tartósítószert tartalmaz. A leggyakrabban használt tartósítószerek pedig gátolhatják vagy tönkretehetik az enzimaktivitást — az élelmiszeriparban használtak is.

Hogyan támadják meg a tartósítószerek az enzimeket

Kálium-szorbát (E202) / szorbinsav — a legkritikusabb kombináció. A szorbinsav reakcióba lép az enzimmolekulák kéntartalmú csoportjaival (tiolcsoportjaival). Különösen érintettek a fehérjebontók (proteázok), amelyeknek a működéséhez ciszteines, kéntartalmú aktív centrum kell — ide tartozik a papain és a bromelain. Ez a gátló mechanizmus tudományosan jól dokumentált. Egy kálium-szorbáttal tartósított enzimes bojli emiatt aktív ciszteinproteázai nagy részét elveszíti.

Nátrium-benzoát (E211) — a bojliban szokásos koncentrációkban (0,1–0,3%) az enzimek széles körét gátolja. Nem olyan specifikus, mint a szorbát, de enziminhibitorként mérhetően hat.

Propionátok (E280/281) — kisebb közvetlen hatás az enzimekre, főleg antimikrobiális hatásúak. Az izolált enzimkészítmények szempontjából kevésbé problémásak.

Só (NaCl) — magas koncentrációban a só denaturálja a fehérjéket, és így az enzimaktivitást is csökkenti. Mérsékelt mennyiségben kevésbé problémás, mint a vegyi tartósítószerek — de az enzimes soakhoz sem aggálytalan partner.

Tokoferolok / E-vitamin (E306–309) — nem okoznak gondot. Antioxidánsok, nincs antimikrobiális hatásuk az enzimfehérjékre. Enzimkompatibilisek.

Mikor számít az ellentmondás — és mikor nem

A tartósítószer–enzim konfliktus csak akkor számít, ha azt akarod, hogy az enzimek a kész bojliban is aktívak legyenek — vagyis tartósított bojlik enzimes soakjánál vagy enzimes dipjénél. A kész bojliban lévő kálium-szorbát vagy benzoát a felületbe beszívott enzimeket inaktiválja.

Azoknak a gyártóknak, akik az enzimes feltárást a főzés előtt, a nyers tésztában végzik, ez a pont lényegtelen: az enzimek a tésztában már elvégezték a dolgukat, a főzéskor tönkremennek, a tartósítószereknek ellenálló bomlástermékek (szabad aminosavak, cukrok) pedig a bojliban maradnak. A tartósítás ezután már csak a kész terméket védi — nem aktív enzimeket.

Gyakorlati javaslat: ha enzimes soakot vagy enzimes dipet akarsz használni, fagyasztott bojlit válassz — nincs benne tartósítószer, nincs enzimkonfliktus. A kálium-szorbáttal vagy benzoáttal tartósított bojlik biokémiailag kedvezőtlenek az utólagos enzimes kezeléshez. A tokoferollal tartósított bojlik használata elfogadható kompromisszum.

Kritikus értékelés – mi működik valójában

Megalapozott és igazolt: előemésztett fehérjeoldatok (hidrolizátumok) közvetlenül a mixben (hőstabil, megbízható). Enzimes soak a főzés után, helyes hőmérsékleten (50–60 °C) és pH-n. Teljes tésztakezelés a főzés előtt (munkaigényes, inkább a gyártók terepe) — ilyenkor az enzimek a nyers tésztában végzik a dolgukat, a főzéskor tönkremennek, de a termékeik (szabad aminosavak, monoszacharidok) hőstabilan a bojliban maradnak. Ezt a munkaigényes utat járja a Supreme Baits SupZym+: a gyártó szerint a teljes bojlitésztát a gyártás egész ideje alatt célzottan enzimesen kezelik, a csalitípus használati mintaoltalom alatt áll.

Kérdéses: enzimek, amelyek csak közvetlenül a főzés előtt kerülnek a tésztába — behatási idő nélkül denaturálódnak, gyakorlatilag hatástalanok. „Enzimes bojlik” annak megadása nélkül, hogy milyen enzimekkel és hogyan dolgozták fel őket. Állítások „aktivált” enzimekről, amelyek túlélik a főzést. Aki kész bojlit vásárol, figyeljen ezért az egyértelmű összetétel-feltüntetésre – hogy vásárláskor még mire érdemes figyelni, azt a bojli vásárlási útmutató mutatja meg.

Az egyszerű teszt: intenzívebb az enzimes bojli illata, mint egy hasonló normál bojlié? Összetettebb, mélyebb az illata — kevésbé szintetikus aroma, inkább valódi táplálék? Akkor sok minden szól a hatékony enzimes kezelés mellett – önmagában az illat azonban nem bizonyíték. Ha viszont nincs különbség az illatban, az legalábbis figyelmeztető jel.

A lényeg – két szabály, amely mindent eldönt

Az enzimek nem marketingtrükkök — valódi biokémia, amely valódi eredményt hoz, ha helyesen használod.

1. szabály — az aktív enzimek a főzés után jönnek. Az enzimes soak és az enzimes dip mindig a főzés és a kihűlés után következik – ez a standard annak, aki maga gyúrja a bojlit. Aki az enzimeket a nyers tésztába teszi, és azonnal főz, kidobja a pénzét. A célzott, elég hosszú tésztakezelés a főzés előtt működik – de munkaigényes, és inkább a gyártók terepe.

2. szabály — a hidrolizátumok a legegyszerűbb megoldás. Az előemésztett fehérjeforrások (hal-hidrolizátum, tintahal, krill, máj) megbízhatóan hozzák az enzimes csalogató hatást folyamatkockázat nélkül — és közvetlenül a bojlimixbe mehetnek.

A legjobb kombináció: hidrolizátumok közvetlenül a mixben + enzimes soak a főzés után a horogcsalikhoz + természetes enzimforrások (papain, bromelain, erjesztett CSL) rásegítésként.

→ Minden háttér az összetevőkről, az attraktor-rendszertanról és a betainról a teljes bojli-útmutatóban.
→ Mi való valójában egy jó etető bojliba: etető bojli útmutató.
→ Az összes bojligyártó a Carp Austrián egy helyen.

Tudományos források

Arlinghaus, R. & Meyer, J. (2002) — „Wieso, Weshalb, Warum – Teil 3”. Tudományos elemzés az attraktorokról, az aminosavakról, a betainról, az aromák biokémiájáról és az attraktor-hierarchiáról a pontynál. Tartalmazza az értékelést: enzimek, lecitin, olaj/zsír = nincs attraktorhatás.

Arlinghaus, R. & Meyer, J. (2001) — „Wieso, Weshalb, Warum – Teil 4”. Öt tényező a ponty táplálékfelvételében.

Nakajima, K. et al. (1989) — „A New Feeding Attractant, Dimethyl-β-propiothetin, for Freshwater Fish”. Nippon Suisan Gakkaishi 55(4): 689–695. A DMPT mint táplálkozást kiváltó anyag igazolása a pontynál, a glutaminnál erősebb hatással.

Smith, L.H. & Hong-Shum, L. (2003) — Food Additives Data Book. A papain optimális hőmérséklete 65 °C, pH-tartománya 5–8.

Carp Austria szerkesztőség — Wolfgang G., okleveles halgazdasági mester (mestervizsga 2008) · több mint 40 éve pontyhorgász